2011.09.25 – Sajtóközlemény

Gödöllőn tárgyalt a Magyar- és a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége


A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) augusztus 25-én hivatalos megbeszélést folytatott Gödöllőn. A találkozón szó esett az önkormányzati reformok szükségességéről, valamint Budapestet és az agglomerációt is érintő lehetséges kapcsolódási pontokról.

A megbeszélésen dr. Nagy Gábor Tamás, a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége elnöke beszámolt a szervezet megalakulásáról, felépítéséről és célkitűzéseiről, hangsúlyozva a kerületek közötti együttműködés kiemelt szerepét, a hatékony érdekképviselet fontosságát.
A találkozón Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke örömmel fogadta a budapesti kerületek összefogását. Mint mondta, a két szervezet céljai közösek: az önkormányzati érdekek megjelenítése és képviselete a kormányzati előkészítés és a döntéshozatal során.

Mindkét fél hangsúlyozta, nyitottak az együttműködésre, hiszen fontos, hogy minél szélesebb körben meg lehessen vitatni olyan kérdéseket, mint például a közoktatást vagy az egészségügyet érintő jogszabályok, illetve a további ágazati törvények.

A találkozó résztvevői egyetértettek abban is, hogy az önkormányzati törvény tervezett módosítása kapcsán körültekintő és összehangolt előkészítő munkára van szükség, amely magában foglalja a Magyar Önkormányzatok Szövetségével és a Budapesti Önkormányzatok Szövetségével történő folyamatos egyeztetést. Ennek elősegítése érdekében mindkét szervezet felajánlja olyan szakmai anyagok, tanulmányok készítését, amelyek bemutatják a tervezett változások várható hatásait, különös tekintettel a finanszírozásra és a feladatellátás hatékonyságára.